Ismét elérkeztek az éjszaka nehéz percei,
az esõ bús dallamát zengi.
Szívembe a magány újabb foltot mar,
nem érzem már.
Vágyaim csüggedt táncot járnak a gondolataimmal,
s lelkemben az üresség tombol.
Könnyeim meg-megcsillannak,
akár egy-egy hullócsillag.
Fülembe ismerõs dallam szól,
szívem üti ritmusát,
sóhajom pedig dalát.
A sötétben táncot lejtek a magánnyal,
ki csalfa kacajjal vezeti lassúm.
Majd a zene elhalkul, a tánc lelassul.
Ismét egyedül állok egy üres, sötét szobában,
karomat nyújtva,
talán egyszer valaki elfogadja...
