sebeidbe vésett lüktetõ titkod
néma csendben egyedül iszod,
mint keserû pohár édes borát
mintha arcodról kaparnál mohát
hogyan segítsek ...
mélyre ásott néma hallgatásod
tükörképében önmagad látod,
amint mohás arcodra esik a fény
s szívedben újrakél a remény ?
hogyan segítsek ...
arcodra nõtt fájdalmad eltakarod
könnyes szürkületben várva hajnalod
takard el álmaiddal az éjszakát
szíveddel hallgasd az éj szavát
hogyan segítsek...
titkod az õrzõd
s te tovább örzöd
hogyan szóljak hozzád
ha lelkem feléd botorkál
...
rám nincs is szükséged talán
neked fontos e gyógyító magány
deha mégis szükséged lenne rám
bús napjaid után szemembe nézni
tisztuló sebedbõl virág kelyhe vár
arcodra fényt szórni s álmokat ígérni.
Torma Zsuzsanna - augusztus 26 2008 14:21:40
Nagyon szép, vígasztaló sorok, kedves Laleo!
Különösen az utolsó versszak nagyon tetszett.
Üdv.: Torma Zsuzsanna
iytop - augusztus 26 2008 14:22:20
Kedves Szilárd...szép lüktetõ és jó verset irtál.
reitinger jolan - augusztus 26 2008 15:35:19
Nagyon szép a versed.
Téged idézlek:
"Hiába is ír az ember,
ha nem olvassa senki.
Hiába is olvasnák reggel,
estig biztosan elfeljtik."...
A gondolat igaz, csak ezt Te ne tedd .
Köszönöm, hogy olvashattalak.
Szeretettel Joli
laleo - augusztus 26 2008 22:10:24
Köszönöm a hozzászólásokat
Szilárd
csingiling - augusztus 27 2008 08:42:44
Nagyon tetszett a versed. Különösen köszönöm, hogy megtaláltam ezeket a sorokat, mert annyiszor találkoztam ezzel az érzéssel, de ilyen szép formában gondolni rá még nem tettem.
sokat segített, köszönöm
