sûrû köddé gomolygó szivárványvak hajnal
sápadt holdfénye szempillámon játszott,
tölgyfánk alatt kék csillagfény furulyázott:
régi emlékeimbõl ennyi még megmaradt.
járható, sosem járt úton ketten utaztunk
gyors szekéren vágtuk az éles kanyarokat.
fejed vállamon pihent, suttogó sóhajunk
arcunkra írta pirkadattal érkezõ holnapokat.
hiába minden s egészen mégsem hogy hiába.
lelóg a lábunk az ösvény alól a kék hiányba.
te is fogod a gyeplõt. ügetnek a gyors lovak.
ránk köszönt az ismeretlen szélszavú holnap.
én nem félek, ígérd meg hogy nem félsz te sem.
mióta élek ismeretlen e kék ég és az életem.
Torma Zsuzsanna - szeptember 05 2008 08:16:02
Leleo, kedves, nagyon szép!
Üdv.: Torma Zsuzsanna
Maryam - szeptember 05 2008 13:26:50
Nagyon szépek a megszemélyesítéseid, költõi képeid. Érdekesen fonod a szavakat, tele szimbólumokkal. Viszont szebb lenne, ha figyelnél a mondat eleji nagybetûkre. Tetszett.
Maryam
laleo - szeptember 05 2008 19:02:44
Köszönöm kedves szavaitokat!
Laleo
iytop - szeptember 05 2008 20:37:08
Örülök hogy olvashatlak versben.
