Elúszott már a dinnyehéj,
Az elsárgult levelet is elfújta a szél,
De emléked örökre szívemben él.
Keserû életed perceirõl mesél.
Néma csendben hallgatom,
S nekem is fáj nagyon.
Hisz egy ilyen értékes ember,
Több jót érdemel.
De kegyetlenül bánt Vele a világ,
Nem vette észre, hogy segítségért kiált.
Nem állt mellette olyan jó barát,
Ki elûzte volna a halált.
Így hát rátalált.
S itt nyugszik e sírhant alatt,
Mert Neki már csak ez maradt.
De nem tûnt el nyomtalanul,
Mert emlékét õrizzük makacsul,
S szívünk mélyén éltetjük a reményt,
Hogy végül révbe ért,
S egy sokkal jobb helyre tért.
