Te megvigasztalsz mindig,
Amikor szomorkodom.
Ma is mosoly ragyog
Könnyek helyett arcomon.
Szavaid újult erõt adnak,
Hogy élhessek tovább,
Mert még sokáig látni akarom
Ezüst-szemed ragyogását.
Hallom szíved sóhaját,
Zokogását is és nevetését is.
De a morzsa nem elég.
Hiányozna az egész.
Így hát inkább hagyom, hogy
A Semmi úgy kínozzon.
Tiszta marad lelkem.
Én is látlak lehúnyt szemekkel
Minden percben, kedves.
Tudom, nem hinnéd.
Te jó kedvre derítesz mindig,
Mikor szemem könnyes.
Te vagy a Vigaszom.
