itt vagy velem, mégsem érlek el
csak játszol, játszol a térrel
síkká lapult monitoromon
szinte érzem ujjad a karomon
érzem simítani
rányomni illatbélyeget
érzem arcod napban fürdeni
ha már könnyben nem lehet
érzem
pedig távol vagy
képzelt valósággá szelídül a fény
pixelekbõl épül fényképpé a remény
kopott billentyûkön él tovább
versem néhány sora
kikapcsolt gépben halkan zúg
a digitális éjszaka
...
minden csak vágy, semmi sem te
kamerád képe arcod börtöne
elmosódsz
kiélesedsz
bájtokba zár a képzelet
sarokba húzott ablak az élet
lezárni az X-szel lehet
