A Napba nézek kérlelõ szemekkel,
S megborzongok a vérzõ sebekkel.
Oly hideg immár simogató sugarad,
Körülöttem minden virág elhervad.
Könnypatak ezüstje csillan arcomon,
Szomorúan merengek a múlt nyáron.
Elszaladt, nem volt több, mint a perc,
Csupán egy kicsiny gyermekded hecc.
E szürke világban a lelkem fotóalbum,
Színes képekkel teli rólad szõtt alkum.
Ázott pilláimtól már homályosan látok,
Minden emlékeiddel töltött pillanat átok.
Nevetni szeretnék, de te nem vagy itt velem,
Mikor jön el a nap mikor újra fogod kezem?
Magányba burkolva hevesen dobog a szívem,
Vajon te is énreám gondolsz most kedvesem?
Egyedül egy elhagyatott köves utcácskán,
Gondterhes léptekkel haladok lassacskán.
A messzeségbõl halkan suttogom a neved,
Hidd el, hogy õrizem minden egyes lépted.
S mikor nem látsz semmi szépet, a múlt éget,
Én leszek az ki tárt karokkal vár vissza téged.
Telik az idõ, de sajnos még nem elég gyorsan,
Peregnek a hónapok, s találkozunk hamarosan.
