Az élet zongoráján játszunk dallamot.
Mikor szomorúan mélyek az akkordok,
Mikor beleremeg testében a hangszer,
Mikor a hallgató tömegnek sírni kell,
Mert agyvel?kig hatol a dallam,
Egy pillanatra a lég mozdulatlan.
Kínnal sír fel heged?vonó alatt a húr,
A karmesteri bravúr
Testben inti le.
Lágyan halkul el a zene,
Halkan szól egy fuvola,
Mint mikor lágyszell? fújja,
Lelkünk a zenében mereng,
A remény dobhártyánkon dereng,
S közben új akkordon billeg az ujj,
Már csak lágyan, nem vadul.
Hárfán kísérik el a bánatot,
Az álomba ringató dallamok.
denes - július 24 2007 05:43:12
Nagyon lírai és gyengés hangulatú szép verset írtál.
Tibor
krisztina - július 24 2007 22:21:46
Drága Marikám!
Ahogy olvastam a versed, eszembe jutottak azok a hangverseny élmények, amiket az iskolában átéltem.Annyira jó volt most a te versed olvasni.Volt egy m?.Szégyen, de a zeneszerz?re nem emlékszemValami orosz m?.Akkor és ott jutottak eszembe olyan gondolatok, amiket te most ennyire gyönyör?en megírtál!
Köszönöm, az élményt!
Puszi:Krtiszti
Valami orosz m?.Akkor és ott jutottak eszembe olyan gondolatok, amiket te most ennyire gyönyör?en megírtál!
