|
 Vendég: 94
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,210
|
|
Csendet! Csendet kérek!
Most itt én beszélek!
Miért mentek el innen?
Valaki végre figyeljen!
Elment mindenki,
Rám nem kíváncsi senki,
Engem meg nem hallgatnak,
S nekem semmit nem mondanak.
Itt hagynak, elfelejtenek,
Engem nem szeretnek,
S csak azt kívánják nekem,
Haljon meg a testem.
A lelkem tovább éljen,
S csendben sokat szenvedjen,
Hangom Õk ne hallják,
Testen ne is lássák.
Könnyes szemmel elindulok,
Minden mit szerettem, itt hagyok,
Elmegyek észre se vesznek,
Tõlem el nem is köszönnek.
Örülnek, hogy elmegyek,
Hogy köztük én nem leszek,
Egy nagy ünnepséget rendeznek,
Mert mostmár boldogabban élnek.
Én csak megyek,
Vissza nem nézek,
De közben zokogok,
Tudom soha nem leszek boldog.
Hirtelen utánam futnak,
S kiabálnak, hogy várjak,
Megállok s visszanézek,
Azt hittem bocsánatot kérnek.
De érzem rosszul tetem,
Látom mást akarnak velem,
A földrõl valamit felvesznek,
S rám gúnyosan nevetnek.
Kövek zúgnak fejem mellett,
Az is megdob ki egykor szeretett,
Mára Õk sem kímélnek, csak dobálnak,
S minden rosszat a szemembe mondanak.
Eltalált kövektõl összeesek,
A fájdalomtól már szenvedek,
Összetörik a testem,
Megtiporják a lelkem.
Ott hagynak engem a porba,
Ott a véres mocsokba,
Testem sebektõl vérzik,
Tudatom szertefoszlik.
Otthagynak, hogy szenvedjek,
Hogy tovább ne is éljek,
Azt akarják, hogy a vadak,
Belõlem jóllakjanak.
De azok meg nem esznek,
Nyüszítve elmenekülnek,
Nem azt akarják, hogy tovább éljek,
Csak a fájdalomtól tovább szenvedjek.
A testem a vérben úszik,
S akkor valami történik,
Mert fel tudtam kelni,
Mintha nem történt volna semmi.
Felálltam, s magamon végignéztem,
Egy karcolást se látok a testemen,
De lelkemben a sötétség,
Mindig ott rejtõzik még.
Lelkem s szívem még mindig zokog,
Ami történt még mindig ott kavarog,
De nem értem mi történt velem,
Hogy vagyok még életben.
Fura érzés uralkodik el bennem,
Mivel nem tudom mi van velem,
Úgy gondoltam még visszanézek,
S aztán utamon továbbmegyek.
Ekkor visszanéztem,
S rettenetesen megijedtem,
Hiszen testem ott fekszik,
S még mindig nagyon vérzik.
Tudtam, hogy meghaltam,
S hogy a Mennybe nem jutattam,
De akkor mi történik velem,
Hogyan zajlik majd az életem.
Az Istenek is kitagadnak,
A Pokolba se várnak,
Csak itt bolyonghatok,
S már nem is mosolyoghatok.
Egy ember jön a város felé,
S a tudatom megkérdezné,
Hogy mi is történik velem,
Állok, s mégis ott fekszem.
De hang nem hagyja el a torkom,
Hiába is akarom s próbálom,
Beszélni nem tudok, s nem is tehetem,
Némán kell itt már lebegnem.
Elindultam egy pusztába,
Egyedül a magányba,
Azóta itt szenvedek,
Csendesen éldegélek. |
|
|
- szeptember 12 2008 09:51:30
Kedves Tigerbacsi!
Akkor Te testedbõl kiszállt lélek vagy, aki még nem tudott átjutni a túloldalra? De akkor hogy írhatsz verseket?
Egyedi eset. Lélekkel még nem találkoztam itt a Napkorongon.
De viccen kívül, azt hiszem, így láthat a lélek, ha elhagyja a testet, de hogy érezhet-e, azt ki tudja?
Jó a versed!
Üdv.: Torma Zsuzsanna
 |
- szeptember 12 2008 15:28:21
köszönöm szépen dicséreted! költõi kérdésekre akkor nem felelek! :-) |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
Csak regisztrált tagok értékelhetnek
Jelentkezz be vagy regisztrálj
Még nem értékelték
|
|
|
Ma 2024. november 21. csütörtök,
Olivér napja van.
Holnap Cecília napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
