Ezen a nyáron nem fogtam semmit,
De megtalált a nagy aranyhal,
S hirtelen lerántott a partról -
Arany hínárral hímzett tóba
Rántott magával engem. -
Uszonyai hasították a vizet,
S én repültem a folyékony égben,
A fickándozó aranyhal hátán;
Pikkelyei vakították szemem,
- Csak siklottunk a tó egén
Fényes arany-nap-hal világánál.
Õ önfeledten bolondozott velem,
S vitt magával az aranyhal
- Arany hínáros tó közepére,
Egy fekete örvény tetejére -:
Ott megállt egy pillanatra,
Rámnézett csillogó szemével,
S letett az örvény közepébe.
- Aranycsúszda hátáról
Csusszantott le engem a
- Fekete örvény közepébe.
tigerbacsi - szeptember 14 2008 09:36:49
hmmm! menj ki újra horgászni! ne hagyd hogy az örvény lehúzzon! ki tudsz belõle evickélni! nehezen, de lehetséges!
gratula!
szoszircsi - szeptember 14 2008 21:14:19
[b]Nos...azt hittem egészen az utolsó sorig....hogy tévedésbõl írtad.hogy ballada....annyi kékség-arany és fényesség volt a versedben....de ez a fránya örvény...a végére bekavart...de tudd,hogy ha az örvény közepére tett...akkor nem is olyan vészes a helyzet....ott hagynod kell,hogy lemerülj....majd amikor lábad éri a talajt....rugaszkodj el...bármilyen irányba...csak elfele...és onnan már újra a fényre kerülsz....ezt a Hármas-Körös mély örvényei tanították meg nekem...és az élet is ezt igazolja.....merülj,majd emelkedj ki...csak magadban bízz...
