A nap eltûnt a távoli hegyek mögött
A felhõk rózsaszínbõl szürkévé válnak
A táj rózsaszín sziluettje fölött
Színes látomások járnak
Gráciák táncolnak a sötét fák között
S részei lesznek az elõtûnõ tájnak
A vándorok tere már kötött
S a fák törzsének dõlve hálnak
Ha nem látod már a környezõ tájat
Ha szemed cserben hagy és lázad
Ha lelekedet már bilincsbe zártad
S tömérdek érzésed a természetbe árad
S csak te vagy
A vér feketévé válik
Az ezüst sok kis darabja csillog
Az ember lehanyatlik
S szeme többé nem villog
A gráciák sírnak
A táj eltûnik
A vándor meghalt
.
.
.
A szemed újra lát
A lelked szabad
De te, csak egyedül vagy
Torma Zsuzsanna - szeptember 17 2008 08:31:18
Kedves Szelkisasszony!
Nagyon szép a versed. Borongós hangulat és a magányosság élménye csendül ki belõle.
Üdv.: Torma Zsuzsanna
szoszircsi - szeptember 17 2008 11:30:27
[b]Húúhh...nagyon-nagyon belesüppedtem ebbe a hangulatba...
...szelíden hömpölygõ,mélabús...elringató....finom és érzékeny...része lettem ennek a gyönyörû versnek...ennek a lelki-szabadságnak!!
Szívbõl gratulálok[/b]
Szí.
gondola - szeptember 17 2008 17:42:29
Szia!
Néha kell az egyedüllét! Különlegesek a képeid, ettõl megkapó számomra.
