Behúnyom szemem, lassan,mélyen lélegzem be a valóságot.
Szellem vagyok.
Bús,komor árny.
Nem akarok látni,csak holdfényben lépdelve simogatni hajad.
Magamban hordozlak,véremben utazol.
kimerevedett idõben sosem alvó testek vagyunk.
Sûrû gombolyagban gabalyodok hozzád,
átkos Szerelmem.
Nincs bûn,mit ne szeretnék benned.
Kedves, enyém vagy egészen.
Rajtam üldögélnek néma tettek, kényszerképzetek,hogy
mi is a szerelem.
Hazug rend. Egymásba érõ tömör kockák
között sétálok.
Magam elõtt is letagadva kóbor-szellemlétem.
Mosoly az arcon,csend a szívben.
Égeti fagyos arcom a tudatlan tudat, hogy egészen hozzád tartozom,
átkos szerelmem.
(én,ki gyáva vagyok szeretni..)
