Fázós, ködös õszi délutánon
elmúlásról mesél a csend
dérütötte komor fákon
a vérvörös folt már megjelent
sötét erõ a természet felett
ágról-ágra hajtja a megriadt szelet
latyaksárba hull a vérfoltos alom
elvérzett a nyár a nagy vadászaton
mélyen húsába vájta fogát
ez itt a vég ,s nincs tovább
a vadászat talán már véget ért
az egykor zöldellõ üde tájon
ontja a vért, a drága vért
fagyos testtel végleg elpihen
s könnyezve borul rá az alkony
ónos ködével búsan, nesztelen
csillagok fénye kering a légbe
hûs alkony hálójába remeg
mutatja az irányt, ami örök
néhány levél pereg a szélben
s eztán csak csupasz ág zörög
mi az, hogy örök, mi itt a cél
s mi az mit ember felfog, remél
hol van a kezdet, mit jelent a vég
hisz a csillag is eltûnik, lassan kiég
hamvai széthullnak a mindenségbe
majd csillag-kohóba betérve
a végtelen tér mozgó szövetébe
hamuból munkál új csillagot
tanulva nézzünk a csillagos égre
mert azt mondja az égnek fénye
hogy holt alomból alkot
a természet zöld vadont
s új hajtások törnek az égre
burokba növelve új magot
gondola - szeptember 21 2008 19:42:42
Szia!
Ejha! Rengeteg szép képet sûrítettél elénk. Nagyon jó, csak az zavart, hogy nem tudtam levegõt venni alig vártam, hogy a végére érjek. Pedig jó lenne meg-megállni! Könyörgöm, használj pontot is! De ha az volt a célod, hogy minél többször olvassam el, hát bejött! Annyira tetszik, muszáj elölrõl kezdenem.
