Óriástölgyek alatt
halad el az utam
nem szállok buszra,
bár ezer dolgom lenne...
itt bokáig ér az avar
újra gyerekként
gázolok benne,
s ahogy haladok,
léptem szelet kavar,
a levélszõnyeg
zizzenõ könnyedséggel
huppan arrébb...
Csend és áldott
nyugalom honol,
szellõztetem
zsongó fejem -
nyûgök, gondok,
hagyjatok engem,
áhítom a békét...
Felfelé tekintek...
a lombkoronák már
nem takarják el -
a szikár ágak között,
magasan az erdõ fölött
biztatón tekint rám
a kék õszi ég.
loretta - szeptember 21 2008 14:57:26
Én is imádok az õszi levelekben gázolni! Nagyon hangulatos lett a versed!
szuzus - szeptember 21 2008 16:29:16
Nem tudom milyen idõs lehetsz, de elsõ versszakod olyan gyermekien játékos. Azért nem szállsz buszra, hogy bele mehess a jó kis avarszõnyegbe. Tudom csak a fejedet akarod kiszellõztetni gondjaid miatt. Versed hangulata a játékos, ugyanakkor egy sóhaj a nyugalomért.
Régen jártam erre, bár verseid olyan megnyugtatóak.
Szeretettel:szuzus
gondola - szeptember 21 2008 20:06:11
Szia!
Na, látod! Ezek a percek a Tieid! (Nincs gyerek, macska, teknõs.) Nem is kell az a busz! Felfrissülsz, észleled a körülötted lévõ szépet. Kell ez nekünk!
Magdileona - szeptember 22 2008 07:17:14
Köszönöm szépen nektek!
Szuzus, örülök, hogy erre jártál Te is. Kérdésedre: gyermekeim már huszonévesek... így én már egy picit több vagyok
