Gyöngypatak vizében látom csak az arcod,
Elhervadt levelek között keresem a lantot.
Bús dallam szól minden húrjából,
A szíved értem dobban valahol.
De ez is tova száll, ahogy a Nap az égen,
Minden percben, csak hozzád száll a létem.
Hullnak a könnyek, fájó szíved talán ver még,
Mint kalitkába zárt madár repülnék.
Kitör onnan szélsebesen, ahogy az élet,
Szívbe markoló üzenet legyen véled.
Várlak szerelmesen amíg élek,
Fenyõerdõk között síratlak téged.
Mikor eljön az éjszaka csendje,
Halk suttogás cseng a fülembe.
Arcodon csordulnak, most a könnyek,
Szíved lángjában égjek el végleg.
Szemedben ragyog a csillagom,
Veled e szerelem kell nagyon.
Nem a patak vizében látlak már,
A karomba tartva örökre zárlak tán.
Ez a szerelem soha ne múljon el,
Mert e szív csak veled együtt ver.
m
