XV. ének
Szikrázó napsütés, a nap ökölként üt mellbe,
Kikötött hajó, finoman himbálódzik, ütemét verve.
Kapitány, ?sz hajú, kék szempár, figyel keresve utat,
Fogja kezét leányának, szívében melegség, bódulat.
Büszke apa szeret? szív, lelke emelkedik egekbe,
Hoz megnyugvást útja ismeretlenb?l, hazába lábát vetve;
Oldalán sarj, szép, okos, szeret? és igazságos,
Távoli messzeségb?l, ki rossz ellen harcos, jóságos.
Újkori város, tenger mossa sziklás partját,
Hol úr, s szolga, -akad kalóz és jó kalmár.
Ki jómód, s jó lélek, s léte tisztes szolga,
Nem lát hont, e vidéken, ördög, csaló helytartója!
Történik varázslat, kishölgy, farkas derék oldalán,
Pillant szempárt, szíve dobban, szó nyílik ajkán.
"Ki, e ifjú? Szeme mosolyog, s szíve ismer?s,
Lénye megigéz, puszta léte, h?n leny?göz!"
Vad szív megnyugvást remél, lobban lángra,
Élte eddig, csak a háborút, s a gonoszt látta;
Mily érzés, perzsel? t?z, mit szít üde lehelete,
Gyúl lángra, kegyét keresve, s lénye érette.
Boldog apa, mit lát, bimbózó szerelmet,
Jószív? kalmárt, fiatal szívet, szeretetet.
Anyafarkas, kapitány oldalán, város utcái,
Útjuk visz megannyi szeg-zugba, lakóit ismerni.
Békés lak, mi otthon, s kiköt?, mily káprázat,
Teraszról átlátni várost, utcáit, -tengerpart.
Harapva kövér leveg?t, mit?l bódul lélek,
Tüd?t frissít?, mely betegségre méreg.
Van egy csoda városban, egy kút, mi igazmondó,
Kérdésre, ha rossz felelet, vize sötét, háborgó.
Igazság, mely fegyver, ?szinte hazugtalan szó,
Táplál forrást, fakaszt könnyet, e világi jó.
Farkas-vér szelídül, jámbor eb lesz bel?le,
? is talál szerelmet, kóbor szeret?, szív igézve;
Szerelmük gyümölcse, fogant kis méhébe,
Gyönyört kapott, miben eddig sose volt része.
Történet, mit?l város kútja igaz szóló,
Régmúlt id?, talány, kés? esti harangszó.
Réges-rég, dobbant két szív, egymást szeretve,
Bódult fiatal szerelmet, ?szintén keresve.
Két család, kiknek egy fia, míg egy lánya,
Szerelembe estek, s testük egymás hárfája;
Fínom ujjaik cirógattak zenét egymáson,
Andalító muzsikát, teleholdas éjszakákon.
Mily csodálatos zene szól, testük húrján,
Vad tánc érzelmek, eme tenger, partján.
Az ifjú, szeret? szíve, lángja marcangolja,
Éjben naponta eljártak, testük fürdetni a habokba.
Telihold vízen csillog, északi fény dereng,
Mit id? el nem feled, történt egyszer rettenet;
Esti kalandjuk, vitt kíváncsin, közeli zátonyra,
Mit elbeszélnek halászok, egy sell?t, alkonyra.
Haltest? leány, szirén, ki ifjút megérint,
Szemére homályt, szájára csókot hint.
Beteggé tesz szerelmes szívet, szeret?t,
Tenger tajtékzó habjai, mind elnyelik ?t!
Leány, szíve szakad, szerelme töretlen,
Nem érti, e démoni szavakat, ?t mi enyészve.
Kút fölött áll zokogva, könnyei hullnak vizébe,
Kérdésre nincs válasz, hát életét adja tükrének.
Teste soha nem kerül el?, kút vize ragyog,
Ha éjben tiszta égen, újhold sarlóíve kanyarog,
Mikor hazug szó hagyja el ajkad tükre fölött,
Arca megjelenik, víz zavaros lesz, -kisördög.
Tengerparti hegyoldal, mit déli lankák öveznek,
Term?föld méhe életet ad, kacsos növénynek.
Természet, mit ad fürtös, édes gyümölcsbogyó,
Keresked?nek bódító, forrt nedvet hozó.
Szerelemben telik id?, nem sok, s frigyre lép,
Ifjú kalmár, s kishölgy kék szem?, ünnepli násznép.
Ez alatt, erd? mélyén madárfütty, fakopács szól,
Farkas nyüszítve vajúd, s kölykét világra hoz.
Bolyongó lélek, halott szellem, új életet várva,
Kút lelke, sötét víz, rátalál a kiskutyára;
Mint parazita, bújik új testbe, remeg? fájdalom,
Új varázslat, új lét születik, másnap hajnalon!
-Szökött, bolyongó kis eb, utat keres sírva,
Megtalálja ?t, egy koros ember, -Szép nap!
Megannyi lelket, jót, s rosszat, hazug árnyat,
Szabadít fel testet, örömöt adva világnak!
-Kút vize, mi szárad, s ad örök valóságnak,
Rabul ejtett lelkeket, ezernyi hazának!
-Démon száll zátony felett, örvény kavarog,
Kút mélyén csont hever, s tenger fekete vizén halott!
20060621
Louis De La Cruise
Minden jog fenntartva! |
|
