Óh, ameddig droggal éltem
minden este a mennyben éltem
szemem elõtt egy lila máz
forog a világ, csuda ám
lelkem üvölt a zúgó szélben
szemem becsukván kérem:
ne zavarj, ne zavarj, ne zavarj
Ajkam mondta mindig a tûnek
pusztíts csak el azért élek
nem akartam semmi mást
csak a lila mázt
csak, hogy lelkem megértse
beletörõdjön végre
ne zavarj, ne zavarj, ne zavarj
Úgy gyûlöltem mindent
mikor nem volt rá pénzem
úgy gyûlöltem lelkem
mert féltem, hogy elvesztem
mert már Õ sem mondott semmi mást
ne zavarj, ne zavarj, ne zavarj
De valahonnan messzi földrõl
jött a szél és jött az esõ
elmosta a lila mázt
a föld sem forog többé már
a drog még szólít, de mondom neki
ne zavarj, ne zavarj, ne zavarj
S hogy teltek múltak a hetek
lelkem újra felébredhet
oly jól esett szólni neki
újra látni, újra tudni
hogy megmaradt a legfontosabb
és együtt jobb a hang
ne zavarj, ne zavarj, ne zavarj.
