Megannyi álmatlan éjszaka,
S átvirrasztott óráknak hada,
Lelkem testemmel vívódva,
Vágyott már a tüzes pokolba.
Vagy testem épp szerelemtõl égett
Mert hagytam, s a szó megigézett,
Hamis vallomások ideje,
Az éjbe szállt szavak ereje,
Sok üresen kongó vágy
És megannyi gyûrött ágy,
Lelkem csalfa árnyaknak örült,
Végül mind kifolytak kezeim közül,
Mint az órán lepergõ homokszem
Belekapaszkodni nem tudtam sohasem.
WDKriszti - október 02 2008 22:20:11
Ez a vers nagyon szép és megható. Jól megfogalmaztad a dolgokat
denes - október 03 2008 05:01:31
Szépen írtál az érzéseidrõl,tetszett.
lori - október 03 2008 09:17:22
Köszönöm Nektek és köszönöm, hogy ilyen remek társaságban lehetek
Maryam - október 03 2008 10:51:11
Remélem, hogy a múlt árnyai eltûnnek, és új nap virrad, ami megédesíti majd mindennapjaidat. Õszinte önvallomást olvastam.
Maryam
lori - október 03 2008 12:21:56
Valahol önvallomás, valahol a csalódásokkal szembeni tehetetlenség érzése.
Köszönöm
reitinger jolan - október 03 2008 15:49:09
Néha kell önvizsgálat, hogy miért, miképp történtek a dolgok és helyre kell tenni magunkban. Talán ez az estéd errõl szólt.
Igen, néha a tüzes pokolba kívánjuk az egészet, csak az a jó mikor felkel a Nap, utána másként látjuk az egész világot.
Szeretettel Joli
