Ökölbe szorított kezek
hihetetlen fegyverek.
Támadnak és védenek,
de csak az ártáshoz értenek.
Hirtelen haragra gerjed,
s mint a tûz, sebesen terjed.
De a víz nem oltja el,
csak a béke, a BÉKE kell.
S ha mégis ítéletidõ honol,
a sok holttest elbomol.
S vérzõ szívek gyászolnak,
holtjaikra ráborulnak.
Mérges méregként hat
az esszencia és tudat,
hogy a halál itt van veletek,
s töri össze lelketek.
BeYu - október 03 2008 23:48:39
Tetszik a versed...bennem is lappang most a düh és ökölbe szorul a kezem. De érzõ lények vagyunk...legyen az pozitív vagy negatív érzés...inkább érezzek haragot is a szeretet mellett, mint semmit!
A versrõl egyébként egy film jut eszembe...a címe: Equilibrium - Gyilkos nyugalom!
denes - október 04 2008 04:43:02
Indulattal teli volt a versed,de remélem én is, hogy jobban áll neki a simogatás.
