Sivár ezüstáramlások fénye egy csillag-mely születése,
sötét mennyországban levõ trónokról.
Az örökkévalóság fényében fesd a réteket komor árnyékba,
s alvó halálként szivárogj keresztül felhõkkel.
S most csak állok mozdulatlan,
csodálatos üres szemekkel-amit,
elhagyott boldogságom szikrája,
Állok mozdulatlan,mint egy elszomorító
temetõ szobor-s bevonom arcomat csupasz kezeimmel.
..ahogy az alvó halál keresztül szivárog a felhõkön..
Érzem egy haldokló test ölelését,fáradt szél enyhe szellõjét
csöndes siránkozásokat énekelve,az októberi hideg lélegzetben.
..csillagok hullnak a trónjaikról,gyengeségem utolsó ragyogásán túl..
Bámulok az örök éjbe s utazom a végtelen létben,
szürke álmok feledésbe merülnek,hol az
alvó szépségem hazugság s halottak létében az igazság...
