Mi lapul lelkem legmélyén,
Mi kíván útra kelni békén?
Mi az, amit titkolnom kell,
Mert nem mondhatom senkinek el.
Kérdésre válasz lenne a válasz...
De ha magam sem tudom merre visz a lábam,
Hogy kéne válaszolnom egy olyan kérdésre,
Hogy mit titkolok a világ elõl félõsen?
Elgondolkodva eddigi életemen,
Boldogsággal tölt el,
Hogy ha visszagondolok,
Semmi titkolnivalóra nem bukkanok.
Csillogó szemeim tanúim legyenek,
Mosolyommal egyetemben,
Hogy titkolnivalóm az egyetlen,
Igazi nevem sosem fedem fel.
Nem tudhatja meg senki már,
Hogy hívtak régen a szüleim ám,
Nem árulhatom el az õsi titkot,
Melyet lelkemben õrzök itt-ott.
Mint ezernyi csillogó virág,
Úgy száll fel az égbe imám.
Soha, de soha ne tudja meg senki,
Hogy nevemet még én sem mondtam ki.
