XVII. ének
Telihold ragyog, mez?n tücsök ciripel,
Kakas kukorékol, eljött a szép reggel.
Kialvatlan, fájó f?vel, mit jó bor okoz,
Emlékezz el?z? napra, neked a jöv? mit hoz?
Három barát, kutatja jóst, keresi sátrát,
Ki el?z? nap olvasott tenyeret, s jöv?t lát.
Út pora, mi nyelte el, a távoli messzeség,
Már más városban mond jövend?t, s igét.
Lóra pattan három ifjú, szomszéd város f?tere,
Medvetánc, s t?znyel?, de javasasszony h?lt helye;
Hova térnek szomjuk oltani, útszéli fogadó,
Homályos sarokban varázsgömb, igazmondó.
"-Mit hallottunk, rút hárpia, rossz jöv?t jósoltál!
-Nem! Fiaim, azt tenyeretek mondta, ...mi igazat lát."
B?sz fekete ifjú, gömböt töri ezer darabra,
Fény villan, füst száll, s boszorkánynak hamva.
Mordul mennybolt, dörg? hangját hallatja,
Imént még napsütés, de már fekete az ég alja;
Iszonyú vihar, isten nyila, villám csap,
Es? zuhataga, mi város utcáit mossa.
Ég hangja mid?n elszáll, fojtó napsütés,
Jós, mit lát jövend?t, beteljesülés.
Tárul kocsma ajtaja, s ki belép rajta,
Háborúba toborzó katona, marconafajta.
"Italt mindenkinek, kibe mennyi belefér,
Kontóm állja barátaim, az úr kegyeiért!"
Mid?n részegül a társaság, s fogható csalfa szóval,
Passzust, mi kötelmed, írod kézjegyed, lúdtollal.
Két ifjú barát, sz?ke kék, s fekete, hamis szem?,
Másnap hol ébred, köröttük tenger, meseszer?.
Távolodó part, mi haza, s messze ismeretlen,
Gonosz háborúba visz hajó, nyugatra kegyetlen!
Barátok közt harmadik, fiatal, szeret? szív,
Pillant homályban sejtelmes szempárt, mi hív.
Fiatal leány, varázslat, mi mágikus tekintet,
Két szív muzsikája, lobbant forró szerelmet.
Mily forró t?z, csók, suttogó üde lehelete,
Éget? tapintás, simogató törékeny kis keze.
Harmat, mi meghatón két szeméb?l csordul,
Két szív bilincse, s lánca, ejt egymást foglyul.
Leány tarisznyája, mit rejt, erdei gyümölcsöt, vackort,
Mi mézédes csemege, örvösnek, ki f?téren táncolt.
Jó apja mutatványos, ki pénzért medvét visz táncba,
Nem gazdag, -de jó lelk?, az Ég ?t megáldja!
Új nap, új találkozás, telnek napok, hetek,
Szerelem tüze, vágyakozás szikrázó kék ege;
Els? érintés, mi sz?z testet kéjesen símogat,
Két test egybeforr, s vár, hosszú, forró nyarat.
H?s erdei tisztás, tavacska kékl? vizében,
Szerelmespár fürdik mezítelen, nyár, forró hevében;
Ajkuk egymást dicséri, s köröttük ragyog a világ,
Nékik n?, s virít, réten ezernyi színes virág.
-Két szív, s test, mi nap-nap után egybeforr,
Ajkak csókja, bódító must, forró torkukon.
Ölelés, test s lélek, mi egyé válik hulláma,
Életre der?t fakasztó, szeretet hajtása.
Lüktet? élet, magva költözik éhes méhébe,
Hoz sarjat hímpora, tündér kis testében;
Hamvas fehér b?r, pír, mi arcot édesít,
Két szép barna szem, mint igazgyöngy ékesít.
H?vös ?sz, mi követi forró szép nyarat,
Sok ezer szín, mit erd?, s természet ad.
Vágy, mi nem lankad, dédelget tested életet,
Hamiskás mosoly arcodon, cirógató két kezed.
T?z, mi ég benned, élet forgó színpadán,
?szt hideg tél követ, puha hó, pamlagán;
Kis kunyhóban, pattogó t?z ontja melegét,
Öleled, s óvod, szíved szeret? kis hölgyét.
Tavaszi kikelet, mi olvaszt havat, jeget,
Hoz újból zöldell? bokrot, s virágzó réteket;
Hol kés? tavaszi, illatozó virágpompa,
-Bódulsz, s részegülsz, friss leveg?t harapva.
Teliholdas éjszaka, s mit hajnal hoz,
Szeret? szerelmed, kis életet, e világra hoz.
Teste életet ad életnek, s szeme boldogság,
Lázban ég? lelke, ?szinte megnyugvás.
Kisleány, ki szerelem pici ártatlan virága,
Jólelk? lény, mosolyog, szeretet átjárja.
Mi történik ezután, baljós el?jel,
Ifjú szülei, e lelket, tagadják t?lük, el!
Út, mit választol, ...-gazdagság, ...-jómód?
Vagy maradsz édesen szeret?, szegény kóbor?
Mit élet hoz neked boldogság, ha szerény is lakod,
Sose csalj, s hazudj, mert magadat is becsapod!
20060717
Louis De La Cruise
Minden jog fenntartva! |
|
