Az ablakra ráfagyott a szerelem,
Hogy rád néztem, megremegett
A bennem elszunnyadt tavasz.
Úgy fél a lelkem, komisz árnyékod
Hamvaiba burkolódzott a tegnap.
Nem kérdeztem én,
S a felelet is elhûlt már.
Nem várom hát, hiába minden.
A falevélrõl lecsöppent virágsziromban
Hordom a holnap ezernyi színeit.
Szabadon szárnyalok át a deres
Havason, s képzeletemet átadom
Neked, fennsík!
Élj vele! Én nem tudtam.
Csak szívemben hordtam, mint barátot.
Keseregve tálalja hát a boldogság
Ezernyi látszatát, s mégis
Hideg van itt bent, s ott kint is hol vagy,
Gyötrelemmel csónakázott avaron,
S hogy rám nézel, remegsz.
Fázol a szél könnyed játékában.
