Hivatalos dolgaimat már rég elvégeztem
Esteledett, a városból hazafelé mentem
Leszállva a buszról gyalog igyekeztem
Túl a város peremére ahol letelepedtem
A nap már lenyugodott a szürke égen
Hamar aludni tér most végig a télen
Hogy igy pihenje ki fáradalmait egészen
Mert ragyogott tavasztól õszig serényen
Apró hókristályok hullanak a hideg légben
Tüzes tûszúrásként érzi arcom a szélben
Csillagok sziporkáznak fenn a magas égen
Bakacsinnal kiverve azt gyönyörû szépen
Tempósan haladok a megszünõ hóesésben
A pára megfagy bajuszként,ahogy kilégzem
A fák csipkés ruhában s ünneplõ fehérben
Vigyázzák az utat, hogy az utas le ne térjen
Bélelt csizmám alatt ropog a hó keményen
A távolból halvány lámpa pislákol szerényen
Füst száll a szomszéd kéményébõl azt érzem
Szaporázom lépteimet, hogy mielõbb elérjem
Kedves kicsi házam, de jó hogy vagy nékem
Az arcom is kezem is megfagyott egészen
Kinyitva a kaput nem csodálom, megértem
Hûséges ebem most nem szalad elébem
De ahogy óljához most egészen közel értem
Ugatva örömmel üdvözölt, hogy hazatértem
S szorgalmáért nagy velõscsont lesz az érdem
Jó, hogy kicsiny házamat biztonságban érzem
S a meleg szobában azok jutottak eszembe
Kik a város szennyében rongyokban szenvedve
Koldúlnak fagyban hajléktalanná szegényedve
Hogy keveseknek teljen minden kénye kedve
Torma Zsuzsanna - október 13 2008 09:44:59
Nagyon tetszik ez a téli hangulatú versed, kedves László!
Én is sokszor gondolok a fedél nélküliekre, a koldulókra.
Talán a gazdag emberek többet adhatnának a szegények javára.
Akkora nagy gazdagságra nincs is szükség, mint ami egyeseknek van!
Üdv.: Torma Zsuzsanna
Torma Zsuzsanna - október 13 2008 10:12:04
Folytatom:
Akármilyen hosszú útról, bármilyen fagyos télben mindig mindenhonnan eddig hazatértem, bármilyen szegényes hely volt, ahol laktam, ott volt a hajlékom, ahol tüzet raktam. Fedél eddig mindig volt a fejem felett, s hogy ez mekkor kincs! Hisz tudjátok emberek!
