Ablakra fagyott
hajnali pára jégszeme
szobámba bámul,
benn a csend puha párna,
tudatom nyújtózik,
még kábul.
Bõrömet simítja
a hideg magány,
s dûnék nõnek
karc ujja alatt,
érintéseid emléke karaván,
rég nem járt úton újra áthalad.
Borzongó fájdalom,
szakadó sebek,
szívemben éles rianás,
álmomban szorított
kezed nyoma
a lepedõ ráncain,
ez maradt,
semmi más.
Ablakra fagyott
hajnali pára,
vörösen felizzik,
bele hal lassan,
a Nap csókjába.
reitinger jolan - október 13 2008 20:10:55
Nagyon szép a versed.
Igen ez vár ránk nem sokára december, január derekán, de még itt a visszatért indiánnyár.
Szeretettel Joli
tomboy71 - október 13 2008 21:23:43
Helló Janus! Ez a vers megfogott. Maga a kérdés amit sugall. Mi van most r30-al?
Torma Zsuzsanna - október 14 2008 08:30:16
Nagyon szép, kedves Janus!
A fájdalmasan szép emlékek néha visszatérnek!
