Ó! Mily' gyarló az ember!
Nagyra vágyni sem restell,
veszni hagyja a csodát,
mit a pillanat önként ád;
fut, s rohan leszegett fejjel,
hajszol elérhetetlent,
dacol ezer veszéllyel
de azt, mire vágyott,
már soha nem éri el...
Keserû lesz a pohár,
mibõl az élet alkonyán
a múltat kortyolván
tekinteted rejt könnyet,
megtört, szegény tested
jajong, s szíved lesz aszott,
mert lelked veszni hagyott
szerelmet, s vele a rejtett titkokat,
s a csodát önként adó, örök pillanatokat...
