Útjuk fehér bárányfelhõkbe ér,
Zsongó tavaszban csobogó patak,
Lovuk vágtatva hajt s a csendes rét
Ringatja illat-ágyán álmukat.
Hegylábak kaput tárnak elébük,
Kunyhójuk a hûst adó fûz már,
S ruhájukra déli nap aranyat
Szitál.
Hegyormok sziklája a menedék,
Az örvénylõ szél ûzte viharban,
Hol ásításba fúl a renyheség,
Fehérlõ alkony lobban magasan.
Egy messzi szép vidéket kergetnek,
S földet hol roppant harc árja tombolt,
Hol vezeklõn szálló bújuk szárnyra
Kelhet.
genezisz - október 15 2008 22:18:49
Szépen fogalmazol mint mindig.
A szinek, a forma, profi szintre emeli versed.
Sokat tanulok Tõled.
Sokan tanulhatnak Tõled.
grt! ölel:gen) .
loretta - október 16 2008 05:33:53
Nagyon szep, Joli! Mint mindig!
ZETA - október 16 2008 14:15:01
Szép szavakkal fejezed ki magad azért olyan jóérzést ad minden szavad.Üdv.: ZETA
reitinger jolan - október 16 2008 16:46:23
Köszönöm a kedves és figyelmes soraitokat.
Joli
varganora - október 17 2008 12:04:47
Gyönyörû lett...
) .
