Elmélkedés
Mire is jó az életem,
Az eredményeimmel csak néha kérkedtem,
Büszke vagyok arra amit eddig elértem,
Volt amikor a másnak jártam a kedvében,
Vagy engem bántottak meg érzelmileg,
Vagy én hallgattam a sérelmeiket,
De amikor én volt a szemét, gerinctelen,
És mást bántottam meg vele,
Csak saját magammal foglalkoztam,
És késõbb gondolkoztam,
Hogy valójában mit is csináltam,
Vérig sértettem és kihasználtam,
De volt ez már fordítva,
Hogy ÉN mentem haza sírva,
Ajtó becsuk és a könnyeké a fõszerep,
Vagy kimegyek és bánatomban fõzhetek,
Ami túlságosan finom lesz,
Ezt a búsulásom határozta meg,
Semmit nem számítok az embereknek
Nemi s tudom mennyien szerethetnek.
Minek van a család?
Ha már utál az apám,
Anya még talán szeret,
De nem vagyok biztos benne,
Hogy nincs benne rosszakarat,
Amikor szidhatom magamat,
Mit csesztem el?
Miért magamba temetem?
Megpróbálom kiadni magamból,
Vagy szívjak a tabakból?
Amit ugyanúgy elleneznek mint a pipázást,
De nem tûrik a hibázást,
Habár nem kapok érte büntetést,
És nem jár érte kitüntetés,
Csak jön a hegyi beszéd,
Hogy elvegye a másik eszét,
Mindig legyél tökéletes,
Ez senkit sem érdekel,
Engem sem izgat jobban,
Hogy nálam ki az okosabb,
Egyedül a tesómmal nincs gondom,
A szüleimnek ÉN adok a kidobásra okot.
Hatalmas erõ van bennem,
Nagyon sokat rejt el a lelkem,
Csak néha mutatkozik meg igazán,
Pedig nem foglalkozok vele, csak néha, csak lazán,
De akkor elsöprõ erejû,
És ismeretlen eredetû,
Mint valami csoda lenne,
Mintha TE is szerepelnél benne,
Hogy Rád is kapcsolódtam, vagy segítettem,
Alaptalanul néha ítélkeztem,
Alapnak szolgált a megérzésem,
Benne sosem merült fel kérdésem,
Ez a bizalom csak néha tévedett,
Százból körülbelül csak egyszer,
Emiatt kellemeset csalódtam,
A világban eddig csak kallódtam,
Nem találtam a helyemet,
És mit mikor kell keresnem,
Miben kell látnom az értéket,
És mit kell hagynom, megvetnem,
Hogy eredményesen tudjak haladni,
Ne kelljen egy helyben maradni
Szeretni még tudok,
Ameddig valakire rá nem unok,
Addig tudom szívbõl szeretni,
Ameddig nem kell elfeledni,
Mert nagyon megbántott,
Ellenem csak ártott,
Akitõl sok fájdalmat kaptam,
És végül egyedül maradtam,
De úgyis jött helyette másik,
Aki ismét engem kábít,
Hogy égjen iránta a tûz,
Legyen emlékem ami hozzá fûz,
A szép képek megmaradjanak,
Az élet tortájából nagyot harapjak,
Hogy élvezzem az idõt,
Hisz a magból egy fa ismét kinõtt,
Megakadályozhatatlanul törekszik felfelé,
Innen néz a magasból szét felé,
Meglásd a szépséges világot,
A pároddal mászd meg a kilátót,
Szeretetben töltsd el az éveidet,
Így éld meg a nézeteidet.
A barátokból nincs éppen sok,
De ez nekem nem sokk,
Legalább van akiben megbízhatok,
Van akinek még verset is írhatok,
Felszabadulhat végre a lelkem,
És nincs több gond velem,
Fordítva is megbízhatsz bennem,
Hogy neked is gondtalan legyen,
Nem vagyok olyan aki kikotyogja,
Hogy más miatt legyél mogorva,
És bizalmatlan legyél,
Ezt nem érdemelném,
Csak segíteni szeretnék,
Hogy több legyen az eddigi életednél.
Összegzésképpen,
Mindenki szerepel a képen,
Mindenkiben van valami értékelhetõ,
Valami kincs ami fellelhetõ,
Kis kommunikáció és bizalom,
És legyen benned irgalom,
Ne az elõítéletek döntsenek,
Hanem az emberek valódi lelke,
Hogy megismered milyen is
Ha még rágja belül a pestis,
Meg lehet menteni,
Csak az életéért küzdeni,
Hogy újra teljes élete legyen,
Ne legyen szüksége a segítségedre,
Jobbat lehet vele beszélgetni,
Mert az életet megérdemli,
Jobban tiszteli mint a szüleit,
A világból ezt üzeni:
"A legfontosabb dolog az élet,
Ami a halállal ér véget."
A jövõbe révedve,
Nézek elképedve,
Nem tudom merre induljak,
Merre visz majd az utam,
Õszintén nem érdekel,
Csak jön és én lépkedek,
Megteszem a következõ lépést,
Hogy ne legyen több kérdés,
Biztonságot el lehet felejteni,
Örökké csak a válaszokat keresni,
Megteremteni azt ami szükséges,
Az út néha azért téves,
De a cél az tisztán látszik,
Mint amikor a kisgyerek játszik,
A játéknak is van célja,
Gyõzni akárhogyan, Még Ma,
Nekem is ki van tûzve a célom,
Még ha lyukas is a páncélom,
Hogy meggyógyuljon a lábam,
Mert ne vesszen semmim kárba,
Még ha az is csak egy ócska lábujj,
Én vagyok a játékban a bábu,
Nyernem kell, minél gyorsabban,
Nekem kell lennem a legokosabbnak,
Tanulni, Tanulni, Tanulni,
És nem kell belevakulni,
De mögöttes eredmény azért látszódjon,
Majd valaki Velem álmodjon,
És Õ legyen a Nagy Õ,
Akit elhozott nekem az idõ,
Boldogan éljünk amíg meg nem halunk,
És az úton együtt közösen haladunk.
|
|
