Még szavakat suttog fülembe a múlt,
Mondattá kovácsolja a mély fájdalom.
Kihasználja magányom, gyengeségem,
Hogy engem tönkretesz, az nem érdekli.
Mert lüktet még szívemben szép hangja,
Ma is keresem kék szemét az álmaimban.
Lelkemben remeg angyali lelkének hiánya,
Nem lehet velem, de el sosem hiszem talán.
Olyan messze van! Egy világ választ el tõle,
Mégis gyakorta érzem, ha kinyújtom kezem,
Elérem két kezét. De tudom, hogy lehetetlen!
Ha látnám, hogy boldog, talán nem fájna így,
