Csak tapogatózol a sötétben,
azt hiszed, a padlóra vér cseppen.
Nem hallasz mást,
csak a béka kuruttyolást.
Megakad a lélegzeted,
egy mélyreható sikoltás a végzeted.
Némán követ az árnyék,
csak a szél fújja a mûanyag tányért.
A távolban már a menekülés fénye,
de az alagútnak sosincs vége.
Miközben a csövekben kapaszkodsz,
az õrület meg lüktetve, kapar ott.
Megkönnyebbülve lépnél a felszínre,
mikor kezek ragadnak vissza a sötétbe.
Torma Zsuzsanna - október 18 2008 09:56:59
Kedves Sylvia Bloom!
Ha már tudod, hogy "csak a szél fújja a mûanyag tányért", akkor nincs igazán mitõl félned. Néha a sötétben másnak és másként látunk dolgokat.
Üdv.: Torma Zsuzsanna
VisnyeiFerenc - október 18 2008 13:27:25
Kedves Sylvia Boom!
Mielõtt elolvastam volna Zsuzsanna hozzászólását, írtam le ezeket a sorokat: A "...csak a szél fújja a mûanyag tányért..." MEGERÕSÍT SZERINTEM TÉGED IS - ENGEM EGYÉRTELMÛEN! -, HOGY A REMÉNY SOHA EL NEM HAL!
Engem is elragadott már sokszor, most is, ahogyan olvastam soraidat, de mikor írom ezeket a sorokat, teljesen elfelejtettem, hogy honnan is kerültem elõ, vissza a felszínre!
Amúgy: igazán tetszik!
