Ezüstös fényben pompázik az ég,
s a verandán didergek egymagam.
Halk sóhajok közt álmatlanul,
írom némán e sorokat.
Egy vallomással tartozom neked..
Ha azt kérded tõlem,
hogy miért fátyolos a szemem.
Hogy miért reszket úgy kezem,
ha kezed nyújtod nekem.
Hogy miért nézek némán,
ha nem hallod a választ.
Hogy miért hunyom le szemem,
s fordítok neked hátat.
Hogy miért írom sorokba,
mit ezerszer ontottam szavakba.
Hogy miért sír a lelkem,
ha nem kérdezi senki.
Hogy miért nem adok választ,
ha ezredszer is hallgatsz ki.
Hogy hova tûnt a varázs,
a pillanatok meghitt percei.
S hova tûntél te,
kiben egykor,
magamat véltem felfedezni.
Egy vallomással tartozom,
s bár ne mondanám ki..
De szívem bezárult,
s többé nem nyitja ki senki...
Torma Zsuzsanna - október 30 2008 12:45:03
Kedves Ronibaba!
A vers végén írtakkal talán most nem értenék egyet. Még hogy "többé nem nyitja ki senki..." Ugye, Te sem gondolod komolyan! Biztos lesz majd valaki, akinek a kulcsa éppen beleillik szíved kulcslyukába!
Üdv.: Torma Zsuzsanna
encikeangel - október 30 2008 14:26:49
nagyon szép..teljesen magávalragadt..
gondola - október 30 2008 18:34:37
Szia Ronibaba!
A rengeteg miért. Igen, van ez így, de Zsuzsinak igaza van! A kulcs Valakinél mélyen, ott lapul!
Jó lett!
Berenike - november 07 2008 15:50:20
köszönöm szépen
