Nem vagyok rá méltó, hogy hajlékomba jöjj,
Mert fényemet mindig véka alá rejtem
Nem vagyok rá méltó, hogy hajlékomba jöjj,
De csak egy szóval mondd s meggyógyul a lelkem.
A föld sója vagyok, de ízem elveszett
Hogyan vehetné így bárki is hasznomat?
Fényem sok bûnöm elrejti, majd eltemet.
Hogyan hallaná így bárki is hangomat?
Ó, bárcsak régi ízem visszakaphatnám
Tündöklésem visszaadná Égi Fényed!
Akkor az egész világot beragyognám
Hogy mindenki láthasson, én Uram, Téged!
sziszifusz - november 03 2008 20:06:43
Húha!!
Tíz perce morfondírozok verseden.
Sokszor gyötörtek életemben hasonló érzések, átéltem ezt a hangulatot.
Ha az az egyik értelme a versírásnak, hogy gondolatot ébresszünk, akkor ez egy remek alkotás.
Szeretettel: Sziszifusz
Magdileona - november 03 2008 22:56:47
Elgondolkoztató, mély érzések és szavak álltak össze szép verssé. Gratulálok! Üdv: Magdi