Az éj leple alatt jöttem én,
Sûrû erdõk rejtekén.
Sok mindent, mit láttam én,
Szívesen felejteném.
Volt, hogy szívem remegett,
S hangom megtorpant belé.
A ködös éjjelbe lelkem dermedt
Hangon szólt egy árny felé.
A szellem felé eredtem hát,
De eltûnt hirtelen.
Mikor újra láttam,
Már messze járt,
A roppant völgyeken.
Talán egy fa lombja játszott velem,
Talán egy holdkóros szellem,
Mi megragadt világunkban.
De otthagyott, s én egyedül maradtam.
Úgy vágytam rá, hogy lássam a Napot,
De azon az éjjel nagyon megváratott.
Ebben a dermedt éjszakában kicsit minden megfagyott.
Azóta nem félek sem árnytól sem mástól,
Mert a félelem tetteimben már nem gátol.
denes - november 07 2008 04:44:22
Kicsit lehangolóan indul s válik majd mind reménykedõbbé a vers.Hangulatilag érzelmes, kissé rejtélyes szóképekbõl áll.
Alexaaa - november 12 2008 17:10:48
Ez volt a cél...örülök, hogy elértem.
