csend üli a tájat
felszakad az éj
szemed tiszta tükre oly kedves, oly mély, átható, és szerelmes
ajkaid, félrehúzott mosolyod
zavart szemed lehunyod
s csendben ülünk
nem tudom, mit érzel, mit gondolsz, vagy remélsz
az ég feketéje beborít minket
a csillagos ég tanúja szerelmünknek
s lassan megnyílsz nekem, ha türelmes vagyok
beléd nézek, s látom: lelked tisztán ragyog
nincs benne sötét folt, minden csupa fény
s szívemet csendesen elönti a remény
jaj, de mi volt ez
mi támadott oly hirtelen
hogy szívem most is gyorsan dobog
mi ez a gondolat, mi hirtelen rám tört
mi ez a gyanú, mi szívembe furakodott
hogy van más is, hiába állítod, hogy nincs
meghitt magányunk álom, s e percben igaz
de hihetek szavadnak, ha tetted mást mutat?
MissinG - július 31 2007 14:32:26
Mindig el?re nézni, soha hátra... de emlékek nélkül nem is létezünk?!
Boldog szerelem; ez az életünk!
Jól sikerült vers!
Judy
krisztina - július 31 2007 22:12:35
A versed, nagyon tetszett, Gyöngynek igaza van!
Szeretettel:Kriszti
