Elnyílhat még
számtalan sok tavasz,
s elhullhat sok ezer
aranyszínû õsz,
a végtelen idõben.
Én, viszlek magammal
bezárva a szívemben.
Ahogy az elveszett
tengerész,
úgy hányódunk
tehetetlen gerendaként,
szerelmünk
sivatagának sodrásában.
Csak velem együtt,
csak veled együtt
mérem az idõt,
már mindörökre!
Koholt vádakba
soha be nem öltözöm,
de érzem testem felett
két aggódó kezed,
meg az álmainkat
ahogy összeérnek.
Én azt hiszem mégis,
hogy hinnem kell neked!
A ravatal olyan legyen
mint egy nagy tál,
sok húsos
szép gyümölccsel,
s egy szál virággal ékesítve,
Veled!
Oly karcsún, szépen,
oly fényesen -
Egyszerûen úgy,
miként megmaradtál!
Torma Zsuzsanna - november 18 2008 09:36:57
Kedves Lyrical Poet!
Hát, 1975 is már rég volt, és Te már akkor is szépeket alkottál.
Nekem 1974-es az elsõ pubilkált versem a honlapon. Ebbõl is látszik, hogy már nem vagyunk "mai gyerekekek"!
