Hideg van, s arcomon
a hideg ráfagyva csíp.
S állok ott ahol,
megannyi tömegsírt,
a többiek és én ástam.
S az õsz most olyan nehéz,
hisz a tankok nyomain
Elõbuggyanó emlékek
mesélnek az elmúlásnak.
Itt jöttünk, haltunk
s a veszteség súlyát
mi róttuk le
hisz elvesztettük a csatát.
Állítja ezt a nagy világ.
Pedig én nem kértem háborút.
- Addig míg áldoztak a nagyurak
kénye kedve szerint, s haltak
hõsi halált.
Addig õk ültek a karfás fotelben
S ették az élet kámforát.
Mert õk miért is bûnösök?
Hisz felszabadító had
mely hozza az imát
S a kezükben fogott fegyver
egy rothadt fára írta fel
az idõt, s a halált.
S addig az õkegyelmesek
míg mészárolt, s telt az idõ
felosztották maguk közt
világot s egész Európát.
Hazám sarkait le is rágták.
S most mondják, s írják
Én mentettem meg megannyi
Apát s anyát:
- Hát persze, s közben
Az angyalaid megrontották
Megannyi húgunk és anyánk
S apánknak külön bitófát
Húzattak, s jött neki a halál.
S ez mint sem volt elég
Vittétek a vagyont, a jószágot
S nem hagytatok ott, csak
rabigás, romos házat.
S méhekben egy fattyút
Az elmúlásnak.
Torma Zsuzsanna - November 18 2008 09:06:15
Kedves Abormy!
Versedben leirtakon nagyon is el lehet gondolkodni.
Emellett törekedtél a jó rímelésre is.
Üdv.: Torma Zsuzsanna
