Mélyül az égbolt és ezer csillag gyúlik az égen,
És feltûnik a Hold, lágy szellõ játszik a fûben,
Búsan leng az öreg fûz, hajladoz rengeteg ága.
Árny suhan át a réten, dobban négy pár pata halkan,
Érc szarv nyúlik büszkén két szép kék szeme között;
Selyem ezüst "haja" nyakát oly lágyan ölelé át,
Ahogy tünde simít végig hárfája vonalán.
Teste kecses, mozgása finom, és árad a gyönyör,
Ám neszt hall, máris zubog testében a kék vér,
Eltûnvén a báj, a játék, néma lesz az est,
Két lábán ágaskodik, majd tipor a földbe
Ez betöretlen vad, szikrázó este csodája.
