Kint a csendes esõ monoton zenéje
Bent a legyek duruzsló csevegése
Ez már az õsz sajátos hangja
Természet írta szinfónia
Az asztalon egy csonka gyertya ég
Ez itt az éltetõ Nap, a sugárzó lét
Ontja a fényt, meg ad egy kis meleget
Amit élveznek a körötte zsongó legyek
Nyúlánk lángja lengedezik elõre-hátra
Hogy ne lankadjon a legyek tánca
Lobogó fénye járja útját körbe-körbe végtelen
A falakon képek, mosolygós arcok a képeken
Szép emlékek jönnek újra, így maradnak eleven
De már fáradni látszik, gyengül a fénye
Érzi,hogy ereje fogytán, közeleg a vége
Csendesen búcsút mond röpke életének
Majd ellobban szegény gyertya végleg
Fehér füst lelke az égbe száll
A sivár csendben visszatér a homály
A vidám arcokat is sötét takarja már
Aztán hirtelen koromsötét lesz
Urrá lesz a hideg, a rideg enyészet
S egy idõre teret nyer a halál
Torma Zsuzsanna - november 21 2008 08:16:59
Nagyon szép a versed a gyertya utolsó perceirõl, kedves Molnár József!
... teret nyer a halál.... egy idõre, azt hiszem én is, hogy így van.
