Napkorong

Mese a szárazvirágokról

Egyszer régen, még az álmokból felépült
Csodálatos, õsi világban,
Szárnyra kélt egy szép mese, hogy tündököljön
A ködös, szürke valóságban.

Ha lehunyom szemem, még most is látom tán,
Túlnan a borús szürkeségen,
Túl racionalitáson, távol innen,
Túl valós térben és idõben.

Távol e tényekre épülõ zord földtõl,
Messze e homályos világtól,
Néha még feldereng vidám, kedves hangja,
Ahogy hozzánk, emberekhez szól.

"Szárazvirágot tessék! Szárazvirágot!
Van minden fajta, ami csak kell!
Rózsa, árvácska, tulipán, pipacs, szegfû,
Oly színes, hogy szinte énekel!"

Ezt harsogta harsányan minden téli nap,
Kínálta meseszép áruját.
Az emberek mosolyogva néztek össze,
Mikor meghallották a hangját.

Eljött minden télen az apró faluba,
Lejött a hegyi kunyhójából,
Nem állította meg sem szél, sem hóvihar,
Nem riadt meg a feladattól.

Pedig öreg volt már, nagyon-nagyon öreg.
Talán az idõnél is vénebb.
De erõs is volt, és kitartó. Senki sem
Volt télen nála eltökéltebb.

Mindig az elsõ hófelhõvel érkezett,
Mindig váratlanul bukkant fel,
S mikor a telet a tavasz felváltotta,
Éppoly váratlanul tûnt is el.

Virág néne. Így hívták mind a faluban.
Munkája adta az õ nevét.
Három évszakon át szedett virágokat,
És várta a télnek érkeztét.

Az összegyûjtött növényeket aztán mind
Gondosan szárazra préselte,
De oly' ügyességgel, hogy a halott virág
Illatát soká megõrizte.

És hogy a varázslat végképp teljes legyen,
S a falunépet elámítsa,
A néhai növény tiszta vizet kapva
Szirmait újra kibontotta.

Hogy hogyan lehetséges e mesés csoda?
Nem tudta meg soha senki sem.
Bár van egy mendemonda, de ehhez az kell,
Hogy még mindig higgy a mesékben.

Azt mondják, a virág csak azért kelhetett
Halál után újra életre,
Mert nem bûbáj vagy fõzet táplálta, hanem
Az asszony igaz szeretete.

Virág néne azért élt e földön, hogy az
Embereknek megmutathassa,
E halandó világ örökkön-örökké
Varázslatos csodák otthona.

És e mesés csodák halhatatlanok, míg
Az emberek hite él bennük.
Hisz' Virág néne is csak azt mondogatta:
"Vannak csodák, ha hiszünk bennük!"

Virág néne így hát töretlenül járta
A kis falucska szûk utcáit,
S közben eladta a falubelieknek
Szeretete szép szülötteit.

"Szárazvirágot tessék! Szárazvirágot!
Van itt mindenféle fajtából!
Százszorszép, ibolya és havasi gyopár,
Csakis a legszebb virágokból!"

Az emberek pedig a virágok árát
Mindig boldogan megfizették.
Virág néne megköszönte, majd folytatta:
"Szép szárazvirágot tessék!"

Aztán egy télen, mi különösen hideg
Volt, és teli hóviharokkal,
Virág néne nem jött többé. Az emberek
Hiába lesték vágyaikkal.

Várták õt. Várták egész télen. S lesték a
Hóval borított hegyi ösvényt.
Az emberek türelmesen várták, mikor
Hoz új köteg varázsnövényt.

A tél véget ért. A hideget elûzte
A tavaszi nap fénysugara.
Az emberek pedig töretlenül vártak
Egy újabb hideg téli napra.

Eljött az új tél. És elmúlt, ahogy elmúlt
Tíz és tíz újabb viharos tél.
Végül az emberek már nem hittek abban,
Virág néne vagy csodája él.

Feledésbe merült hát Virág néne. És
Elfelejtõdött a varázslat.
Nem volt többé olyan ember, aki még hitt.
Eltûntek a valóság alatt.

Ez lett hát a mese vége. A csodákat
Elûzte a szürke valóság.
Többé már senki sem hitt a szép mesékben.
Romba dõlt hát az álomvilág.

S mi lett végül Virág néne varázslatos
Virágainak gyászos sorsa?
Megszûntek létezni, mert szertefoszlott a
Szeretet, mi õket táplálta.

Persze, néhány gyönyörû virág szirmai
Nem hullottak holtan a földre,
Mert néhány embernek még élt a hite, és
Szívében élt a szeretete.

Sajnos egyre kevesebb maradt életben
Virág néne virágaiból,
Ahogy a világ egyre jobban kifogyott
Szeretetbõl és szép álmokból.

Emlékezzünk hát, emberek, kérlek, erre
A réges-régi, szép mesére,
Hisz' nem üres teremtményként születtünk meg
Erre a csodálatos földre!

Mert ez csodás álomvilág volt valaha,
Mi tettük azzá, amivé vált,
Mi tettük a sivár valóság földjévé,
Pedig valaha itt más is állt.

Álomvár állt e földön, mi Virág néne
És virágainak hona volt.
Valaha e meseszép álomvilágban
Boldogság és kacagás honolt.

Tegyük újra azzá! A volt álomvárat
Karöltve újjáépíthetjük!
S akkor, egy virággal kezünkben majd halljuk:
"Vannak csodák, ha hiszünk bennük!"

Hozzászólások

Torma Zsuzsanna - november 21 2008 08:06:03
Kedves Tris!
Figyelemmel, kíváncsisággal, s aztán csodálattal olvastam végig ezt a kis verses mesét, ami egyben egy mesés vers!
Még ha a mesékben nem is hiszünk, szimbólikus értelme mindig örökérvényû marad. Ha a szeretetet továbbadjuk, nem szûnik meg végleg. Ez az egyetlen dolog, - hisz sokan tudjuk -, amibõl mennél többet adunk, annál több marad szívünkben!

Üdv.: Torma Zsuzsanna