Csak egy kicsiny város mely,
Emberi szavakban oly csendes.
Kik itt vannak már nem élnek,
Rokonaik imát suttognak fejük felett.
Sírok, melyr?l a név lekopott,
Sírok, melyet a borostyán befutott rég.
Lelkek, melyeknek már a béke megadatott,
Hollók, kik károgásukkal siratják a holnapot.
Emberek elkerülik e helyet,
Ha nem kell, nem térnek be.
Félnek mi vár rájuk,
Gondolják, ha elfelejtik, nem csap le rájuk.
Pedig ez csak egy kicsiny város,
Mely emberi szavakban oly csendes.
Ha ide kerülnek, már nem élnek,
Fiaik majd imát suttognak fejük felett.
denes - augusztus 01 2007 06:45:34
Az elmúlt lelkek történetét idézted, bánatos, bús képekben.
Maryam - augusztus 01 2007 10:59:37
Sajnos ezt nem kerülhetjük el, a testünk utolsó nyugvóhelye a temet?, hiszen csak kölcsön kaptuk, vissza kell adnunk... de a lelkünk tovább él, és szárnyal.
