Könnyeket ejtettél,
Mikor megszülettél,
Ártatlan gyengédséggel
Ért hozzád a hideg tél,
De moston, mint egykoron a vakító hó,
Fekszel a földön, s arcod, mint a hó.
Érted sír mindenkid,
Ez egy temetés itt,
S bár nem tudom, ki vagy,
Mohó énem felordít:
Fekete koporsódban mért nem én fekszem?
Én értem legalább nem sírna senki sem.
