Szél pengeti f?zfa húrjait
Hozzá nyárfalevél rezeg,
Citáló hangot ad
A tóparton ülünk kedvesem és én,
S mesélünk egymásnak régi dolgokat
Együtt éltük meg
És mégis milyen más
Sok év távlatából
A régi virtuskodás:
Mikor f?be hengeredve,
Kacagva játszott a szerelem
És észre sem vettük,
Alattunk pocsolya
Nevetve cuppogott,
Most ott vajon ki hempereg?
Leterített törölköz? felett.
És másnap
A homokba ástak
Gödröt az autó kerekek
Még most is nevetek
Ahogy kínnal toltuk
Ki onnan az autónk.
A nevetés a déli széllel lebben tova
Oda hol szerelmünk lényegült,
Vagy a langy meleg hozta az emlékeket
Onnan, s míg ide ért évekbe került.
Most jó itt ülni karjaid közt
És nézni a szemed
Kell, hogy érezd: mennyire féltelek.
Hoztam magammal gyapjú gyolcsot,
Ha az esti szél hidegre vált,
Betakarjam vele tested
És a fecske fürd?ruhád.
Így hallgatjuk csendben
E csodás nyári esten:
Ahogy a szél pengeti f?zfa húrjait
Hozzá nyárfalevél rezeg,
Citáló hangot ad
S pillánkra lassan álom szenderedik
S várjuk a hulló csillagokat.
Tudod kicsi hattyú
Mi a szomorú?
Hogy ebb?l csak a régi igaz.
Maryam - augusztus 01 2007 10:27:50
Milyen felemel? érzés lehet a természet lágy ölén felidézni az emlékeket. Jó volt olvasni, nyugalmat áraszt a versed.
Maryam
krisztina - augusztus 01 2007 22:10:36
Drága Marikám!
Hihetetlen az ahogy ezt a versedet is megírtad,Nagyon kemény nap van mögöttem, z?rös és fárasztó.Most még is, valami megmagyarázhatatlan nyugalom az, amit érzek!
Köszönöm neked!
Szeretettel:Ölellek
Kriszti
marica - november 14 2007 20:34:22
HÚÚÚÚÚÚÚ de elmaradtam.
Most meg fenyítem magamat, nem szép t?lem, hogy csak most nézem vissza a sok kedves hozzászólásokat.
Köszönöm nektek,nagyon jólesik minden szavatok.
Marika
