Két hónapja még gondolni sem mertem,
Hogy Benned az érzéseket így felkevertem.
Mint a pillangók a gyomromban szállnak,
Annyira, úgy kell, hogy lássalak, várlak.
Ezelõtt még a bánat könnyeit hullajtottam,
S most újra boldogan, de nem meguntan
Érzem, hogy megfogod kezem, hogy hozzámérsz,
Látom, hogy újra nézel, újra bámulsz, s újra kérsz:
Legyek megint Veled, szeresselek megint Téged,
Érezzelek, csókoljalak, bízzak Benned, mint régen.
Nem kell Neked más, s én sem kérek senkit,
Csak azt kívánom, ne legyen már semmi.
Semmi, mi nagy viharral törli el, ami köztünk van,
Semmi, mi heves zivatarral mossa el, mit kapunk majd.
Feltörtek szívünkbõl a régi, mély, gyönyörû érzések,
Mint ahogyan rablók törnek fel egy nagy pénzzel teli széfet.
Tudod Drága? Te is, én is tolvajok vagyunk, leszünk,
Mert rájöttünk mindketten, csak egymásnak kellhetünk.
Kellünk egymásnak, tán jobban, mint régen,
Kellünk egymásnak, így maradjon kérlek.
Tudom, hogy szeretsz, csodálsz, s félsz Te is,
S én? Én is félek, csodállak, s szeretlek is.
|
|
