Nézem a Holdat és szorul össze bennem minden fájdalom.
Vágyom az Álmot, mely hozná már boldogságom.
És csak nézek ki magamból, de nem látok semmi mást...
Kiégett bennem a remény, mely félholtan motoszkált.
Hamvakból kotrom elõ régi önmagam,
De nem találok semmit s lázasan jár agyam.
Hová lett minden? Hová lett tenmagam?
És csak keresek-kutatok magamban õrjöngve...hasztalan.
szoszircsi - november 30 2008 13:53:57
[b]Kedves, ismerem ezt az érzést,amit most itt elénk társz...amikor magamat sem értem, és magamat nem lelem...ez az az állapot, amit én "merülésnek" nevezek...de érzem....újra az leszel, amire vágysz....mert a sorok nekem határozottan ezt hullámozzák...
Azt hiszem a végén...nem éred be az Álommal sem...
Nagyon szép!
