Jégvirágok az ablakon,
Azt hiszem ott hagyom.
Jégvirágok a szívemen,
S a bú árnya még velem,
Itt ül a szobában.
Nincs melegség a szavában.
Leheletem az ablak felé száll,
Míg szívem arra vár,
Hogy olvadjon róla a jég.
S újra illatos virágba boruljon, mint rég.
Leszakasztott bimbaja a rózsa virágnak,
Az, mit szemeim itt látnak,
Jégvirágok közt az ablakon,
Azt hiszem ott hagyom.
Hisz egy jégbe zárt pillanat,
Ennyi csak, mi maradt.
Leheletem páraként megül az ablakon,
S én ujjamat odarakom.
Néhány betût kanyarítok rá ma,
Mit körül ölel az eltûnõ pára.
E néhány betû pár szót formáz az ablakon:
"Örökké hiányzol, s nagyon."
Torma Zsuzsanna - december 09 2008 12:09:00
Nagyon szép a versed, kedves Kriszti!
Csak egy a baj, az ablakon a jégvirág, s vele együtt a belevésett szavaid is csak addig tartanak, amíg a jég el nem olvad.
De erre való ez a vers, amely valóban örökre megörökítheti ezt a néhány szót!
Üdv.: Torma Zsuzsanna
WDKriszti - december 10 2008 09:00:46
Köszönöm mindenkinek
