Napkorong

Volt egy ember. Miklós neve.
Munkátalan, s mocskos here.
Folyvást a kocsmában ivott,
S a duda orra kipiroslott.

Párttagkönyve is vörös volt,
Mert rádöntötte a vörösbort.
A mának élt munka nélkül,
Elfolyt a pénz az õ zsebébül.

Majd leosont õ a pincébe
És a hordót kapta ölbe.
Bikavért rántott magára,
S pirossá vált a ruhája.

Agyonnyomta õt a donga,
De az ördög õt kidobta.
Társául szegõdött neki,
S a mennyek kapuját döngeti.

Isten szólott: -Te mihaszna!
Ki alkoholt mind megitta,
Bizony Te jót cselekedtél,
Sok iszákost megmentettél!

Adok Neked még egy sanszot,
Szentté avatlak én Téged,
De ezen túl zsákkal mászkálsz
S ha henyélsz, akkor véged!

Szánod hat iszákos húzza,
Puttonyodban ott a posta.
Vidd a világon azt körbe,
Dobáld bele kéményekbe!

Játék s csoki lesz a csomag,
Mi a puttonyod lehúzza s
Végállomás ablakokban,
A sok tiszta kicsi csizma.

Gyerekhadak várnak reád,
December hatodik éjjelén
S iszákosok a szánkódat,
Húzzák a világnak peremén.

Útnak indult hát Szent Miklós,
De a szánja lassan haladt,
Mert a részeg hatos fogat
Minden sarkon dalra fakadt.

Fagyállónak híján ezek
Hónak tetején megfagytak.
Vége látszott téli estben,
A csokis futár feladatnak.

Északi-sark közepében
Hat rénszarvast kellett venni.
Feltuningolt szánkójával,
Villámgyorsan kezdett õ repkedni.

Így hát elsuhant az égen,
Szemmel követni nem tudták s
A franciák a Concorde járatot,
Szégyenükben mind kivonták.

Rõt szakállán vörös vándor
Minden kéménybe lemászott
S elhelyezte kiscsizmákban
A sok csokit és virgácsot.

Kísérõje volt az ördög,
Kinek Krampusz nevet adta.
Ki suttyomban puttonyában,
Az összes csokit végignyalta.

Teltek, múltak így az évek
S Miklósnak új szenvedélye:
Vörösboros pohár helyett,
A forró kakaós bögréje.

Mája megállt a növésben.
Nagy hasa lett neki mára, s
Kocsma helyett már az égen
Csak a csillagösvényt járja.