Itt van: vedd el minden lemondásom.
Legyen Tiéd -e kín - feszes pillanat.
Túl már annyi visszaforduláson:
most úgy fuss tõlem, hogy ne tarthassalak.
Ne állj tükrömül - törd csak szét magad!
s míg szilánkjaid összekapkodom:
talpamba metszed sikoltásodat.
És vérembe sírod - úgy engedjelek:
ma gyilkosod vagyok
Crysty - december 14 2008 11:07:27
Csodálatos, szép és szomorú..rendkívüli képek mint mindig.
Dandiella - december 14 2008 14:49:48
Lassan kifogy az ember az elismerõ szavakból, ha a verseidet olvassa. És olvassa, és olvassa...
loretta - december 14 2008 15:49:59
Barbara, végül nincs visszaút. Remekül érzékeltetted a bennem rejlõ fájdalmat, szenvedést. Végtelen kín a szakítás. Gratulálok.
reitinger jolan - december 14 2008 16:32:06
Légy hát az.
Úgy érzem egy kicsit ellenmondás számomra a versed, de lehet ez csak a mai napi hangulatom teszi.
Számomra az elsõ versszak tökéletesen tükrözi a meg alázott elbocsátást.
Vígasztalódj másnál
Szeretettel Joli
genezisz - december 14 2008 17:50:16
Yó estét!
Igen.
A mínusz után jöhet a plussz. -Törvényszerû,kis türelem.
Fura figura maga az ember,miért szeretünk szenvedni?????
Derüs napokat ezután!
gen;O) .
Barb - december 14 2008 20:02:32
Köszönöm a hozzászólásaitokat!
Kedves Joli, jól érzed, ellentmondásos, ahogy az Élet is az...
...hol szelídek, engedelmesek, hol keményszívûek,akár kegyetlenek is vagyunk. Hol mindenkit szeretünk, hol senkit sem.
