Öreg paraszt ül a bakon,
Bandukol a lovacska,
Szekér mellet, sétálgatva,
Megy Morzsi, a vén kutya.
Gondol egy nagyot az öreg,
Elõveszi ostorát,
Rásóz egyet a farára,
Így ösztönzi, ráróját.
De a lónak nincsen kedve,
Nem akar most sietni,
Ilyen lassan, ráérõsen,
Akar csak hazamenni.
Mérges lesz az öreg paraszt,
Két csattanóst rásuhint,
Megáll a ló és hátranéz,
Fejével nagyot bólint.
Fogát jól kivicsorítja,
Váratlanul megszólal,
Jól van öreg, siethetünk,
De ne bánts az ostorral.
Megijed nagyon a paraszt,
Leugrik és elszalad,
A kutyája, nyelvlógatva,
A nyomába ott halad.
Mezõ szélén, egy nagy fánál,
Kifulladva megállnak,
Az öreg a száját tátja,
Nem hisz e nagy csodának.
Öreg vagyok szól a kutya,
Ez már nem nekem való,
Azt hittem, hogy becsinálok,
Mikor megszólalt a ló. |
|
