Olthatatlan kínzó szomjúság gyötör
Úgy érzem egyszer biztosan megöl
Reszket a kezem és néha dadogok
Lábaim bizonytalanok és imbolygok
Kocsmában a pultnál késõbb fizetek
Elõbb gyorsan egy felest felhörpintek
A zsebembõl egy kétezrest elõveszek
Reszketõ kézzel, mint zsugori fizetek
A visszajárót még hanyagúl elteszem
A sörömet az egyik asztalhoz viszem
Visszatér belém a lélek, némi értelem
Egyik régi cimborámat ott felismerem
Mindíg jön eztán a szokásos körmenet
Amíg pénzünk van rondó-rondót követ
Panaszoljuk egymásnak ugyanazt újra
Miért is van életünk, igy kátyúba jutva
Úgy érzem, hogy egyre részegebb leszek
A nagy cigarettafüstben már alig lélekzek
Szédülök, fejem fáj, most rögtön elájulok
Távoznék, megbotlom, asztal alá bukok
Még hallom távolból erélyesen rámszólnak
Érzem a karomnál fogva erõsen rángatnak
Mélyen tudatom alatt, rámtör páni félelem
Ha most újra bevisznek, hát mi lesz velem
Gépkocsi motorja halkan szépen muzsikál
Késõbb valaki ismét jobbról-balról taszigál
Aztán végleg mély, feneketlen kútba esem
A maradék tudatomat is teljesen elvesztem
Talán ezer év elteltével végre már ébredek
Mellettem mindenütt jobbról-balról nõvérek
Kedvesek, szépek, tiszták, vakítóanfehérek
Oly jó újra éreznem, hogy még most is élek
Magamban csendben örömmel konstatálom
Hogy az orvos is ott ûl mellettem az ágyon
Hát maga jól belökött tegnap édes barátom
Hogy egyáltalán megmaradt azt csodálom
Magán, csak egy elvonókúra segít barátom
És míg nem késõ, fogadja meg a tanácsom
Ez a sok alkohol nem enyhít a problémákon
Csak a józanész old meg mindent barátom
