A halál egyetlen áriáját dúdolom,
Itt ül az idõ a nyakamon,
Minden seb felszakad,
Minden érzés marad
A halál egy érintését fájlalom,
Itt van nekem minden ártalom,
S én csak dúdolok csendben,
Nevetgélek halotti neszben
Élvezem minden pillanatban,
Érzem minden mozdulatban
Hallom már minden mozdulatát,
Élvezem minden mozzanatát
S vissza csak a csend nevet,
S nekem senki nem ad nevet.
Ki volnék hát e világban?
Ki nevet rám ez áriában?
Ki volnék hát?
Talán a sötét talány
Talán.
De egy nevetés ereje
S magjának veleje
Jön csak vele,
S nincs már egy csepp ereje.
Sem.
Nagyerdessy - december 31 2008 04:51:32
Én többet várok el attól, akinek tolla alól szavakká formálódik a betûk halmaza, hogy gondolatát mutassa!
Szóval, örülök, hogy itt vagy. Légy méltó hozzá!